Hangulatkép a Time Machine Budapest kiállításáról

A Time Machine mögött

Rólunk

A Time Machine Budapest csapata és munkafolyamata

A Time Machine Budapest Máté Gabriella Xénia és U. Kovács Levente közös víziójából született. Egy olyan hiánypótló budapesti attrakciót szerettek volna létrehozni, amely a város történelmét nem hagyományos múzeumi formában, hanem modern technológiával, látványos terekkel, hangokkal és történetmeséléssel kelti életre.

A koncepció alapja az a gondolat, hogy a múltat akkor lehet igazán megérteni, ha nemcsak olvasunk róla, hanem át is éljük. Ezért a Time Machine Budapest egy több generáción átívelő családi történeten keresztül vezet végig Budapest közel 200 évének meghatározó korszakain, emberi sorsokon és elfeledett történeteken keresztül.

Máté Gabriella Xénia a Time Machine Budapest kreatív producere, egyben a projekt kreatív és operatív mozgatórugója. A MiniPolisz, az Indoor Budapest és a Time Machine tulajdonosaként több fővárosi élményalapú attrakció megálmodásában és működtetésében vállal meghatározó szerepet. A jelenlegi projekt megvalósítása során a teljes folyamatot ő fogta össze: kulcsszerepe volt az ötletelésben, a design kialakításában, a szakemberek koordinálásában, a kivitelezés irányításában és az üzemeltetés felépítésében. Küldetése, hogy olyan élményhelyszíneket hozzon létre, amelyek egyszerre szórakoztatnak, edukálnak, gondolatokat ébresztenek és maradandó értéket adnak a látogatóknak.

A Time Machine Budapest társtulajdonosaként Kovács Levente jegyzi a kiállítás történelmi narratíváját, kidolgozta annak dramaturgiáját, elkészítette a vizuális tartalmakat, megalkotta a zenei koncepciót és a hangzásvilágot, valamint a történelmi terek koncepcionális látványterveit.

A 2000-es évek végétől kiállítás- és attrakciófejlesztőként az elsők között kezdett el a storyrama szemléletű, történetvezérelt élmények fejlesztésével foglalkozni. Azóta munkásságának középpontjában olyan immerzív kiállítások és attrakciók létrehozása áll, amelyek túllépnek a hagyományos, szövegalapú múzeumi interpretáción. Naplókból, visszaemlékezésekből és első kézből származó beszámolókból építkezve alakítja át a történelmi eseményeket filmszerű élménnyé. A terek, a hangok, a fények, a vizuális elemek és az érzelmi hatások tudatosan felépített dramaturgiája révén a látogatók nem pusztán megfigyelői, hanem aktív részesei lesznek a történetnek. A tanulás és a felfedezés természetes módon, az élmény részeként bontakozik ki, miközben a történelem személyesen átélhetővé válik.

A kiállítás történelmi hitelességét a neves történészek Domonkos Csaba, Dr. Dombi Gábor és Dr. Tabajdi Gábor szakmai közreműködése és lektorálása biztosította.

Fejlesztő csapat

A Time Machine Budapest egy sokszínű alkotói és szakmai csapat közös munkájának eredménye. A projekt megvalósításában neves történészek, designerek, filmes szettdekoratőrök, grafikusok, zenészek, technikai szakemberek és kommunikációs szakemberek vettek részt. Együtt dolgoztak azon, hogy a történelmi tartalom, a látványvilág, a hangulat, a technológia és a látogatói élmény egységes, emlékezetes időutazássá váljon.

Közreműködő művészek

A Time Machine Budapest élményvilágának megteremtésében számos elismert szinkronhang és színművész működött közre. Hangjuk és előadásuk hozzájárul ahhoz, hogy Budapest történelme ne csupán elmesélt eseménysor, hanem átélhető, érzelmileg is ható időutazás legyen.

A projektben közreműködött: Vass György, Gubás Gabi, Kautzky Armand, Szervét Tibor, Szokol Péter, Hevér Gábor, Rába Roland, Kardos Róbert, Fodor Zsóka, Vándor Éva, Csifó Dorina, Kovács Krisztián és Gergely Róbert.

Kulisszák a Time Machine Budapest mögött

Partnereink

A Time Machine Budapest létrehozását a MiniPolisz, az Indoor Budapest és az Animatiqua is támogatta.

A MiniPolisz egy interaktív családi élményközpont, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg a felnőttek világával. A 3–12 éves korosztály számára kialakított minivárosban különböző élethelyzeteket és szakmákat próbálhatnak ki, miközben szórakozva tanulnak.

Az Indoor Budapest egy különleges beltéri minigolf élményközpont, ahol látványos fények, tematikus terek, három mágikus világ és 18 pálya várja a látogatókat. Időjárástól független, belvárosi kikapcsolódási lehetőséget kínál baráti társaságoknak, pároknak, családoknak és céges csapatoknak is.

Az Animatiqua különleges animációs és vizuális munkáival járult hozzá a Time Machine Budapest élményvilágához. Ők készítették az első világháborús korszakhoz kapcsolódó anyagunkat, amely rengeteg Fortepan-kép felhasználásával kelti életre a múltat, és segít még átélhetőbbé tenni Budapest történelmének egyik meghatározó időszakát.

4,92764,92034