Politikai fordulat 1919 után: jobbra tolódás és kirekesztés
Dombi Gábor történész elmondása alapján a Tanácsköztársaságra adott reakció jobbra tolta a magyar politikát Budapesten is. A baloldali személyek és pártszervezetek elleni fellépés mellett megerősödött az antiszemitizmus: a Műegyetemen és a Pázmányon zsidóverések követték egymást, függetlenül attól, volt-e közük a kommunistákhoz. Erre ráerősített a numerus clausus, amely „másodrendű állampolgárrá tette a zsidókat” — a zsidó lakosság kiszolgáltatott, célzott célponttá vált a Horthy-korban.
Trianon nyomában: súlyponteltolódás a fővárosba
A békeszerződés elveszítette Magyarország több regionális központját (Pozsony, Kassa, Temesvár, Kolozsvár). Ennek következménye, hogy Budapest szerepe megerősödött: ide koncentrálódott a tudományos élet és a gazdaság, a korszakban a főváros a magyar termelés ~60%-át adta. Miközben az ipari üzemek megmaradtak, elszakadtak a határon túli nyersanyagbázisoktól; az újjáépítés a ’20-as évek közepéig tartott, mire Budapest gazdaságilag magára talált.
Városkép és infrastruktúra: kevés állami építkezés, erős közlekedésfejlesztés
A korszakban állami nagyberuházás kevés készült; inkább egyházakhoz köthető templomépítések (pl. Városmajori templom) és lassú, szerves átalakulás jellemezte a várost. Tabánt lebontották, de az új városrész nem épült meg; az Erzsébet sugárút (ma Madách-sétány) terve is megrekedt. A magántőke húzta a városfejlődést, miközben az állami/önkormányzati források főként a közlekedést célozták: Margit híd kiszélesítése, a Szabadság híd modernizálása, villamosvonalak egységesítése és Budafokig vezetése, közműfejlesztések.
Budapest a politikai rendszerben: főváros, mégis „lázadó tüske”
Noha Budapest a főváros, a Horthy-korszakban bizonyos fokig másodrendű szerepbe szorult. A kormányzati elit döntően vidékről érkezett, a rendszer a vidéki úri réteget preferálta, Budapestnek saját erejéből kellett fejlődnie. A főváros ugyanakkor liberálisabb közeg maradt: legálisan és erősen működött a szociáldemokrata párt, az ellenzéki mozgalmak „melegágya” volt.
Világválság a fővárosban: munkanélküliség, szegénytelepek, megszorítások
A ’29–’33-as válság mélyen érintette Budapestet: a gépipari megrendelések zuhanása tízezreket tett munkanélkülivé (időszakonként ~100 ezer fő). A város és a kormány építkezésekkel próbált munkát adni (különösen építőmunkásoknak). Nőtt a szegénygondozás igénye (kb. 3 millió pengőre), az egyházi karitatív hálózatok (köztük a zsidó felekezeteké) is kulcsszerepet vállaltak — nem feszültség nélkül. A kilakoltatások szaporodtak, a szükséglakások száma kevés volt, a Mária Valéria-telep és más szegénytelepek benépesültek. Közben a középosztály 20–30%-os bércsökkentésekkel tartotta meg állásait.
Kulturális „kisugárzás”: zene, színház, film
A főváros liberális, sokszínű kulturális központ maradt. Bartók, Dohnányi, Kodály emelték világszintre a zenei életet. Budapesten szerveződött a magyar filmgyártás — a két világháború között exporképes volt (Németország, Franciaország), a város a zene és kabaré fellegvára lett (pl. Ábrahám Pál darabjai Bécs-Berlin-Amerika színpadain).
Zsidósors a Horthy-korban: numerus clausustól a zsidótörvényekig
A zsidó lakosság helyzete folyamatosan romlott: a numerus clausus és az 1930-as évektől a zsidótörvények kvótákkal, házassági és foglalkoztatási tilalmakkal korlátoztak, a „zsidó vagyon” keresztény kézbeadását célozva. Következmény: munkanélküliség, elszegényedés, kivándorlás (művészek, újságírók, vállalkozók), ami a gazdaságot és a kultúrát is visszavetette.
Háborús előkészület és „kivirágzás” rövid ideig
Az 1938-as győri program a hadigazdaság fejlesztésével ipari megrendeléseket hozott, csökkent a munkanélküliség, átmenetileg emelkedett az életszínvonal. Ezzel együtt lakásínség jelentkezett (több mint 60 ezer igénylő), mert a beruházások nem ingatlanokra mentek. A jegyrendszer 1941-től épült ki, és a zsidótörvények a főváros mindennapjait is megterhelték.
A pesti gettó 1944–45: kényszer, túlélés, felszabadulás
1944. március 19. (német megszállás) után a kormány asszisztált a deportálásokhoz. Április: sárga csillag, május: deportálások, Budapesten csillagos házak, majd kétféle gettó:
- „Nemzetközi gettó” és védett házak (Újlipótváros, nov. 18.),
- Belső-Erzsébetvárosi gettó, ahová később sokakat át is helyeztek.
A túlélési stratégiák között szerepelt a bújtatás (kb. 20 000 fő), hamis papírok (pl. Hasomér Hacair fiataljai), védlevelek/védőútlevelek (svéd ~5000, svájci kb. 7000 család alapú engedély). A gettó 0,3 km²-én ~70 000 ember zsúfolódott össze; alultápláltság, járványok (tífusz, dizentéria), áram- és vízhiány, fűtési gondok mindennaposak voltak. A Dohány utcai zsinagóga mellett 2282 áldozatot temettek el; a gettó halottainak száma 10–15 ezer lehetett.
Felszabadítás: 1945. jan. 16–18. a szovjet csapatok áttörték a palánkfalat; a visszaemlékezések a „fekete kenyér” érkezését említik.
Embermentés: diplomaták és szervezetek
Dombi Gábor kiemeli a semleges országok szerepét: a svéd, svájci, vatikáni, portugál, spanyol akciók, a védett házak rendszere és a védlevelek tömegeket mentettek meg. Raoul Wallenberg a Józsefvárosi pályaudvarról százakat mentett; Giorgio Perlasca és mások helytállása nélkül a veszteség „akár százezrekkel is nagyobb” lehetett volna. A Nemzetközi Vöröskereszt a gyermekmentést jelentős összegekkel támogatta.
Túlélők és újrakezdés 1945 után
A felszabadulás örömét sokaknál sokk követte: elveszett családok, elfoglalt vagy lebombázott lakások, hosszan elhúzódó élelmezési válság. Sokan kivándoroltak (USA, Kanada, Ausztrália, Dél-Amerika; ~17 ezer Erec-Izraelbe). Az American Joint millió dollárokkal segítette a zsidó intézmények újjáépítését, egészségügyet, élelmezést; zsinagógák újranyitása, a hitélet újraindítása követte. 1948-tól ismét szűkültek a mozgásterek.
Mit nem tudunk még? – Kutatási fehér foltok
A pesti gettó és a korszak számos részlete további kutatást igényel: a Zsidó Tanács tevékenysége, a napi egészségügyi működés, a pontos halálozási számok, az illegalitás (pl. Almássy téri cionista kórház és fegyverraktár), a gettórendőrség szerepe. A digitalizált források bővülésével „nem mesék, hanem tényfeltárás” rajzolhatja át a képet.
Hangok, amelyek megszólaltatják a múltat – Time Machine Budapest
A Horthy-korszak, a második világháború és a budapesti gettó történetei is megelevenednek a kiállításban. Dombi Gábor történész rámutat: a korszak feldolgozásához számos elfeledett történetet kell még feltárni, amelyek a mindennapokat és az emberek sorsát árnyalják.
A látogatók narrációkon keresztül találkoznak ezekkel a történetekkel, amelyeket neves magyar színészek és szinkronszínészek tolmácsolnak. Az autentikus díszletek és az eredeti hangjátékok színházi élményt idéznek, így az idősebb korosztály és a kultúra iránt érdeklődők számára különösen megragadó élményt nyújtanak.
Ajánlott színházkedvelőknek, kulturális programokra nyitott középkorúaknak és idősebb látogatóknak, akik élményszerűen szeretnék újraértelmezni Budapest múltját.
Kapcsolódó cikkek és videók (továbbolvasás):